Kissé kopottas farmerban, és feltűrt ujjú narancsszínű ingben bukkant fel a New Life lakópark körül kiépített sétányon, Luke. A gondosan ápolt idős özvegyember minden nap megtette az ebéd után szokásos körútját.  A kora őszi időben még kellemesen árasztotta melegét az alacsonyan úszó fátyolfelhőkön átragyogó napkorong.  Ahogy egyre rövidültek a nappalok, úgy értékelődött fel e fényes ragyogás minden pillanata Luke számára. Kezeit háta mögött egymásba fogva, komótosan lépdelt a közelmúltban felújított park mediterrán hatású kövein. Elegáns, amolyan úri tartással ballagott, tekintete inkább az ég felé szegeződött, mintsem a park lenyűgöző világát csodálta volna.  Az ősz beköszöntével mindig erős késztetést érzett, hogy sétái során újra és újra számba vegye életét, és ez most sem volt másképp. Különös természetű erő hatása lehetett ez a számvetés, hogy minden lombhulláskor megismétlődött vele. Miként a természet lassan visszahúzódik ebben az évszakban, úgy vonult vissza ő is a külvilág zajától és mélyült el belső csendjében. Évtizedek tapasztalása termékenyítette már bölcsessége magvát, és élete alkonyán különös erővel törtek fel benne az élet alapvetései. A séta minden lépése felszakított egy emléktöredéket, és az érzelmek viharos erővel söpörtek végig benne. Néha hosszú éveket ölelt fel egy-egy ilyen pillanat. Luke Bradley-t lenyűgözte ez az intelligens erő, amely képes volt egyetlen érzés formájában összefoglalni mindazt, amit hosszú évek alatt élt meg.  A hetvenes éveihez közeledő ősz halántékú férfi, átlagos emberként élte mindennapjait. Büszke amerikai állampolgár volt, aki hitte az ország függetlenségi harcának vívmányait, hitte a szabadság és igazságosság mindenekelőtt valóságát. Alkalmazkodott hát, és a legnagyobb igyekezettel próbált megfelelni környezete elvárásainak, de mindenekelőtt jó és hasznos tagja kívánt lenni nagyra becsült országának.  Az arany középutat és jó erkölcsöt követte hát, amire édesapja intette egykor, ezért elkerülte, hogy – miként mondani szokták - kilógjon a sorból. Egy postahivatal alkalmazottjaként 38 évig járt el dolgozni becsülettel, mielőtt megérdemelt nyugdíjas éveit megkezdhette.  A legszebb éveket adta a hivatalnak, hogy lemondásokkal és erőfeszítésekkel teli évtizedek gyümölcseként, mint hivatali vezető fejezhesse be pályafutását. És most öregkori számvetése során, évről-évre erősebb kétségek kerekedtek benne, hogy helyesen döntött-e. Többször megállapította már, hogy a biztonságos megélhetésnek és a látszólagos szabadságnak nagy ára volt. Bár többször is jelet kapott, hogy lelkét küldetésétől távoli utakra kényszeríti, mégsem változtatott. Elment a jelek mellett.  A kialakult vérnyomás problémája és egy lábon kihordott infarktus is ilyen jelek voltak, de nem állhatott le.  Akkoriban költözött családjával, New Jersey-be, ahol egy szerény kertes házat sikerült venniük némi jelzálogra.  Évek teltek el, és egyre több kihívás, mind több felelősség és teher nehezedett rá. Bár a sok munkáért és túlóráért járó fizetség jó volt, mégis egyre kevesebbre lett elég. Szinte megfulladt az érzéstől, ami napról-napra erősebben fonta köré hálóját.  A rendszer hálója volt ez, amely óvatos, de módszeres manipulációval építette fel csapdáját áldozatai köré, és adósította el általa az ország lakóit, ahogy őt is. Hosszú időbe került, mire felnyílt Luke szeme, és átlátta, hogy az egykor szabad országot aljas ’hiénák’ mardossák. Amikor ráébredt e valóságra, a szabad országról kialakított kép kártyavárként omlott össze benne egy pillanat alatt.  Abban bízhatott, hogy ha továbbra is teszi a dolgát, akkor tisztességes öregkorra és szerető együttlétre talál élete szerelme mellett.  Ezért hallatlan nagy erőfeszítés árán dolgozta végig Luke az előtte álló munkás éveket, hogy a majdani boldog és szabad élet vízióját megvalósítsa. És most, hogy visszatekint, fájdalmas a felismerés, hogy a vágyott szabadságot nem élhette át. Beteljesületlen álmok feszíttettek meg e víziók keresztjén. Kedvesét elveszítette, és minden, amiben hitt, lassan kiüresedett. Becsapottnak és megtévesztettnek érezte magát. A csalódás súlya egyszeriben a lelkére nehezedett és a pálmafák alatti padok egyikén megpihent. Nagyot sóhajtott, és erőt gyűjtött, hogy folytathassa útját. Pihenője közben fiatal éveire gondolt. Fiatalon túlságosan is elfoglalta a jövő és a mindennapos rutinfeladatok sora. Észrevétlen sodródott az árral.  A követendő fogyasztói magatartás telhetetlen nőni akarása őt is elragadta, és lassan a gondolkodás igényét is háttérbe szorította.  Fájdalmas volt szembe néznie a ténnyel, hogy nem figyelt arra az érzésre, amely legbelül feszítette mindvégig, ami megmutatta volna az élet igazi arcát. Szomorúság töltötte el Luke szívét, amikor arra gondolt, hogy úgy telt el az élete, hogy évtizedeken át szabadnak gondolta magát, miközben egy bérrabszolgaságba taszított és a végtelenségig kihasznált fogyasztója volt csupán egy birodalmi gépezetnek. Dühös lett azokra, akik jóhiszeműségét kihasználva, követendő példaként e képet vetítették elé. Kiábrándult a világból, mert irányítói pontosan tudták, hogy miként építsenek fel egy láthatatlan fallal körbevett, szolgalelkű tömegekből álló rendszert. Luke is elhitte akkor, hogy e falak szükségesek, mert védik és biztonságot adnak neki. De közben megfeledkezett arról, hogy ez a fal távol is tartja valamitől. A szabadságától.  A falakon belüli világ nem az ő élete volt, csupán egy illúzió, melynek építőköveit az ő hiedelmei és félelmei szolgáltatták. Luke Bradley keserűen állapította meg, hogy élete során, mindvégig megfosztotta magát attól az önkifejező szabadságtól, melyben az örökkévalóságig hivatott létezni.

Kolonics Zoltán