Egy pillanat alatt öntötte el Annát a boldogság. Kedve lett volna hangosan felnevetni, de visszafogta magát, nehogy megzavarja az asztalok felett görnyedő kollégákat. Szelíd mosollyal tekintett hát végig maga körül. Talán nem is volt látható az arcán ez az aprócska mosoly, de belül érezte a szétáradó békét és nyugalmat, mely valami megmagyarázhatatlan boldogságforrásból fakadt. Valahányszor így érzett, tudta, hogy jó helyen van. Ezt a helyet ő Isten tenyerének nevezte, ahol az Isteni gondviselés és kegyelem áradt felé. Hálás volt ezért az érzésért. Egymagában, gyakran hangosan is kimondta, ’ Köszönöm Istenem ’. Legkedvesebb kolléganője, már-már barátnője, Éva, aki a szomszédos asztalnál ült, meglátta Anna arcán az elégedett mosolyt és boldogságtól csillogó tekintetét.  ’Végre történik valami’ – gondolta magában, mert kezdett már belefáradni monoton munkájába, amiből talán most, kizökkenhet egy rövid időre. Negyedik éve ugyanazt csinálta és már nagyon elege volt belőle. Gyakran gondolt arra, hogy itt hagyja ezt a munkát, és valami olyanba kezd, amiben örömét leli, de a változástól nagyon félt. ’Nem ugrálhat az ember manapság, örülhet, ha van munkája’ – csengett mindannyiszor élesen a fejében apja intése, így maradt hát adminisztrátor.

 Az asztal szélét elmarkolta, és közelebb húzta magát magas támlás gurulós székével Annához. A számítógép monitorja mellett odahajolt, és szemöldökét felhúzva, izgatottan kérdezte.

• Mi történt? Na, mesélj csak!
• Semmi különös! Mire gondolsz? – válaszolt széles mosollyal Anna
• Ne mondd nekem, látom, hogy valami van, hisz kicsattansz a derűtől! – sürgette a választ kedves kíváncsisággal a lány.

Anna sokat sejtető mosolyával önkéntelenül tovább csigázta Évát.

• Egyszerűen csak jól vagyok, örülök mindennek, ahogy neked is. – mondta csillogó szemekkel Anna.

Ha nem ismerte volna Annát, akkor bizonyára most hibbantnak gondolná. Miként is örülhet az ember csak úgy, minden ok nélkül? Különös lánynak tartotta, így hát nem akadt fenn a válaszán, és talán pont ezért is barátkozott vele.  Állandó optimizmusa és vidám természete messze a többiek fölé magasodott. Gyakran vigasztalt másokat, és fiatal kora ellenére, bölcs gondolataiból többször is merítettek kollégái. A munkáját is precízen végezte, emiatt a cég vezetése is szerette őt. Megbízható embernek tartották, akire mindig lehetett számítani. Nyíltságával és őszinte észrevételeivel nagy segítségére volt az irodának. Hamarosan 10 éve, hogy ide került. A kisujjában volt már minden, amit ezen a helyen tudni kellett. 

• Szóval? Fiú van a dologban, ugye? – faggatta továbbra is Annát.
• Áh, dehogy… – kacagott fel vidáman Éva kérdésén.

A nevetésre többen is felnéztek, és kedves pillantással nyugtázták a vidám megnyilvánulást. Az irodában nyolcan dolgoztak, mindannyian nők.  Az iroda egy földszinti polgári lakás összenyitott szobáiból lett kialakítva. A tágas tér ellenére megosztottság érződött a két szoba dolgozói között. Anna volt az egyetlen, akit mindkét oldal a magáénak érzett. A leterheltség időnként feszültté tette az embereket és akkor kevés is elég volt a konfliktusok kialakulásához. A túlórák és a fizetések miatt pedig mindig volt, aki elégedetlenkedett.  Többször előfordult, hogy Anna közbenjárása kellett egy-egy feszült helyzet oldásához. Olyan végtelen türelemmel hallgatott meg mindenkit, és ’oly szépen fogalmazta meg gondolatait, hogy attól bárki megszelídült volna. Annát még senki nem hallotta méltatlankodni. Előfordult, hogy ki is beszélték a háta mögött, hogy milyen furcsa egy szerzet. A legérdekesebbnek azt találták, hogy könnyedén vette a dolgokat, még a legrázósabb ügyeket is mosollyal vállalta be. Határidőre és pontosan végzett a feladataival, miközben nem látszott rajta stressz. Kiegyensúlyozott és békés volt minden pillanatban.

• Mi a titkod, Anna? – kérdezte őszinte tekintettel Éva
• Titok? Mire gondolsz, kedves barátnőm?
• Nézd! Évek óta vagyok a kollégád, és igen, talán barátnődnek is mondhatom magam, de nem értem, miként csinálod? Örökké vidám vagy mindenki szeret, és úgy viselkedsz, mintha semmi gondod nem lenne. Úgy ragyogsz néha, mintha tiéd lenne az egész világ.

Anna nagyon jól tudta, mire is gondol kedvelt kolléganője. Jól esett hallania mindezt, hisz hosszú utat tett meg idáig, tele megpróbáltatásokkal, hogy rátaláljon erre az érzésre. Megköszönte hát a szeretet hangján csengő dicsérő szavakat. Anna úgy tekintett az élet kihívásaira, mintegy akadálypályára, ahol lehetőséget kap arra, hogy megmutathassa a benne rejlő jóság és szeretet erejét. A legnehezebb helyzeteket vizsgához hasonlította, ahol emberi jellemből is számot adhatott. Felismerte, hogy valóban az élet a legnagyobb tanítómester, ezért oda is figyelt ’mesterére’.

• Tényleg szeretnéd tudni? – nézett mélyen a szemébe Anna.
• Tudtam, hogy van titkod! Persze, avass be, kérlek! – lelkendezett a kíváncsi lány.
• Tudod, a legtöbb ember elégedetlen önmagával és az életével. Nem vállalnak felelősséget sorsukért. Folyton másokra mutogatnak, hibáztatnak valakit, hogy igazolást keressenek torz világlátásukra. Valóságukat egy olyan lencsén keresztül szemlélik, amit hiedelmeik és félelmeik elhomályosítanak.
• Félelmeik? – kérdezett közbe Éva
• Az emberek többet gondolnak arra, amitől félnek, mint arra, amit szeretnének. Ez a gondolat pedig figyelmet és energiát ad a félelmeknek, és mintegy önbeteljesítő jóslat, megvalósítja azt. Akik a hiányt és nélkülözést élik folyton, azok azt az érzést táplálják és teszik valóságukká. Ők az örök elégedetlenkedők, akik nem értik miért nem érik el céljaikat. Ellenben azok, akik céljaikra figyelnek és a hála érzésével éltetnek mindent, ami körbe veszi őket, azok az elégedettség állapotában egyre magasabbra jutnak.
• Azt mondod, a félelmeik miatt elégedetlenek az emberek?
• Félnek változtatni, mert félnek a kudarctól, így többet gondolnak arra, mint a sikerre.
• A sikeres emberek nem félnek?
• A sikeres emberek leküzdik félelmeiket, mert erős vágy munkálkodik bennük, hogy valóra váltsák céljaikat. Látják maguk előtt a megvalósult álmot, pontos KÉPet vetítenek lelki szemeik elé, ezért KÉPesek is lesznek elérni azt. A céljukat összekapcsolják a magvalósuláskor elképzelt elégedettség és öröm érzésével.
• Honnan jön a félelem?
• A szeretet hiányából.
• Ezt nem értem!
• A félelem nem létezik, csak jelzi a szeretet hiányát. Például ha sötét van, az is csupán a fény hiánya.
• Ha jól értem, akkor a szeretet kizárja a félelmet?
• Pontosan!
• És honnan jön a szeretet?
• Minden változás belülről indul, így a szeretet is. Elsőként önmagunkhoz kell a legnagyobb szeretettel fordulni. Ahhoz a teremtményhez, akit az Isten saját képmására formált: Isten-emberi önvalónkhoz. Csak akkor lehetünk szeretetteljesek és elégedettek, ha feltétlen elfogadással vagyunk önmagunk iránt. Elfogadjuk, hogy tökéletlenségünk is a tökéletesség része, és szeretettel fordulunk ahhoz az egyetlen és megismételhetetlen szellemlényhez, akik valójában vagyunk. Ezen a ponton megtalálod a szeretet forrását, ami növekedésnek indul, és kiterjeszti magát az egyetemes emberiség javára.

Éva csodálattal hallgatta Anna szavait. Estig tudott volna kérdezni még, de a munkahelyi környezet nem volt alkalmas hosszabb beszélgetésre, ezért megegyeztek, hogy a jövőben jobban el fognak mélyülni ebben a rendkívül érdekes témában. …folyt.köv.