Láthatatlan ember

Történetek egy bennünk élő világról

Az 560 éve történt Nándorfehérvári csata emlékére

2016. január 19. 14:14 - Kolonics Zoltán

Az utolsó ágyúgolyó is becsapódott a várfalba és lassan elnémult a második napja tartó véres csata hangja. A felkelő nyári nap hajnali sugarai oldották a halál kíméletlen szorítását. A visszavonuló sereg harci kürtjei is elhalkultak, csak a megfáradt és sérült katonák fájdalomtól sajgó jajveszékelése hallatszott mindenfelől.  A leomlott várfalak körül katonák százai haltak és adták vissza lelküket a teremtőnek.  Akik talpon maradtak, a fáradtságtól összerogyva, harci állásaikban morzsolták imájukat, hálát adva a magasságos és mindenható Istennek, hogy megvédhették a várat. Azt a várat, aminek elvesztése egyenlő lenne ősi jussuk, országuk elvesztésével. Mélyen ivódott beléjük a parancs; Tartani a várat, az életük árán is. Farkasszemet néztek hát a halállal, de a szívükben izzó hazaszeretet legyőzte halandó félelmeiket. Becsülettel küzdeni és harcban elesni, az ősök előtti méltó tisztelgést jelentette, miáltal megdicsőülve találkozhatnak majdan a hadak útján Bendegúz vérének harcosai. Az ilyen harcos elszántsága a legnagyobb hódító birodalom legbátrabb katonáját is felülmúlja. Velük volt a magyarok Istene, és a küzdelem minden pillanatában erőt merítettek jelenlétéből. Az ősi föld védelme most ős-keresztény hitük megtartásának záloga lett a hitetlenek*­ többszörös túlerejével szemben. Az ősök hitéhez való hűség mindenekelőtt, - ez az erő járta át mindannyiuk lelkét, és emelte magasba kardjaikat. A szent cél előbbre való volt az emberéletnél. Az önfeláldozó küzdelem a legkiválóbb katonák soraiból is jussot kért. Könnyeiket elfojtó parancsnokok járták körbe az állásokat, és vittek ellátmányt a megfáradt várvédőknek. A bandérium katonái pedig segítséget szerveztek a sebesült vitézeknek. A máskor éltető szó, most fájdalmas nyöszörgésbe burkolta magát. A sebesültek és holtak látványa nem kívánt szavakat hallatni.

*

A várkapitány páncéljára vetülő nap, élesen verte vissza fényét az épen maradt nyugati bástya tetejéről. A fény megtöltötte az udvart, a katonák tekintete kapitányukra szegődött. Az ellenség harci vonalait fürkészte, tartva attól, hogy azok újabb támadást indítanak. A kétség férkőzött lelkébe, mert érezte, hogy egy újabb rohamot már nem bírnának ki. Napok óta várta az erősítést, és tudta, hogy a késlekedő felmentő sereg érkezése könnyen végzetes helyzetbe hozhatja katonáit, - azaz a biztos halál vár rájuk, ha nem kapnak segítséget időben. A kapitány lehunyta szemét, és nehéz páncélzatában a nap felé fordulva a magyarok nagyasszonyához imádkozott;  Oh áldott Szűz. Oh Magyarországnak kegyes Asszonya, Istent és hazát hűséggel szolgáltam, a Te szándékodból erőt merítettem. Igazságnak és hitnek bástyája, légy most is mellettem, és miképpen körbe vett a veszedelem, ne hagyj megszégyenednem! Irgalmasságnak anyja, adj erőt védelmedre, s rút szégyentől fejemet megóvd. Ne gyalázzon engem ellenségem, hogy a jótevő Istent halálomban is dicsérhessem. A fehér fénybe öltözött napkorong a horizont felett járt már. A félhold zászlaja alatt táborozó seregben nem látszott az újabb csatára való készülődés.  Ezzel időt nyertek a várvédők, akik jól tudták, hogy csak Istenhez való hűségük erejével győzhetik le és űzhetik el keresztény földről a betolakodó hitetleneket.

*

A széles folyású Duna vizén, selyemből készült Árpád-házi, nyolcszor vágott vörös-ezüst csíkos -, és a királyi udvar címerével hímzett zászlók sora bukkant fel. A török hajózár felé közeledő magyar hadihajók vitorlái sebesen vitték előre az ellenség flotilláinál lényegesen kisebb méretű hajókat. A láncokkal összekötött török óriás-vitorlások alkotta zár áttörhetetlennek tűnt, de a magyar hadihajók elszánt lendülettel közeledtek és próbálták meg a lehetetlent. A támadó hajók harci vezényszavai messze kihallatszottak a Duna partja mentén, ahová szárazföldi erőket is vezényelt a főnemes magyar kapitány. Az evezős katonák a pergő dobok ütemére húzták a lapátot, hogy lendületüket tovább növelhessék. A teljes flotta ékként fúródott a török hadihajók közé. Elhangzott az ütközet közelharcát jelentő vezényszó is; miközben nagy erővel csapódtak be a magyar hajók. A kardok és buzogányok éles csattanása már az élet és halál küzdelmét jelentették. ’Hűséggel Istenért és hazáért’ felkiáltásokkal buzdították magukat és egymást, a hajóflottára válogatott legvitézebb magyar katonák. Tudták, hogy rajtuk, és ezen a csatán múlik a várvédők, az ország és az ősi hit sorsa. Elszántságuk és harci kedvük messze felülmúlta a török flotta legénységét és néhány óra alatt felőrölték a teljes török hajóhadat, ezzel szabad utat biztosítva a várvédő katonák megerősítéséhez.

*

A domb tetején egy rendi öltözetben haladó alak bukkant fel, aki fegyver nélkül egyenesen a török szárazföldi haderő bal szárnya felé tartott. Kezében az apostoli keresztet emelte magasan az ég felé, és elszánt léptekkel közeledett az ellenséges vonalak irányába. Félelem nem kísérte az útját, léptei alatt egyre dőltek le a mező vad kalászosai. Egy pillanattal később a domb mögül fa- és vasvillák, kiegyenesített kaszák sűrű erdeje borította be a tájat, majd kisvártatva felbukkantak a paraszti fegyverek hordozói is.  Istenért és hazáért, az ősi hitük védelméért érkező önkéntes jobbágyi had többezres tömege hamar beborította a dombtetőt.  ’Si Deus mecum, quis contra me? Ha az Isten velem, kicsoda ellenem?’ – hangzott el az idős pápai küldött harsány kiáltása, és ezzel megindult az általa toborzott felmentő keresztes sereg, hogy elsöpörje a hódító oszmán birodalom janicsárjait.

*

A szent ember érkezése nem várt fordulatot hozott a csata eseményeiben. A hitükben megerősödött katonák és parasztok együttes küzdelme elhozta a remélt és vágyott győzelmet. A nyugati keresztény világ már örömtáncot járt, de a várfalak mögötti ünnep azonban sokáig nem volt még teljes. Elesett bajtársak ezrei indultak el a hadak útján, hogy földi hőstetteikért, hitükhöz és nemzetükhöz való hűségükért járó égi dicsőségükben őseikkel osztozhassanak.  

 

Kolonics Zoltán

 

 

*akinek bizonyos hitvallása, különösen keresztény hite nincsen. Hitetlen istentagadók.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kolo-iro.blog.hu/api/trackback/id/tr218285870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása