Arra kértem a jó Istent, hogy írásomat az igazság és hazaszeretet forrásából meríthessem! Kértem, vezesse kezemet, hogy a tisztelet és méltóság hangján írhassak.

Mondanivalómmal nincsenek személyes ambícióim, minden esetben a kollektív tudatosság emelése és az igazság előtörő ereje adja motiváltságomat. Hiszem, hogy eljön a pillanat, amiben mindenki tettei szerint megmérettetik, és az elszámolásnál minden teremtéssel működő lélek győzedelmeskedik a pusztítók mohó étvágya felett. Eljön ez a pillanat, és senki ne csodálkozzon sorsán, mert mindenkinek érdeme szerint adatik majd. Soha nem késő bűneinket megbánni és a valósággal szembenézni, de nem kérhetünk megbocsátást, ha az idő lejár. A tettekre most van szükség, és hiába kérleljük majd a teremtőt, kegyelmezzen. Az aradi események átszellemült és igaz lelkek leborulását igézi, követeli. Nincs helye képmutató, hitetlen sokaságra. A hamisság ideje lejárt, és igaz lelkű, tiszta fényű magyarok lépnek az első sorokba. Az emberek többsége általában türelmesen viseli a hatalom visszaéléseit. Eljöhet azonban a pillanat, amikor már nem a lehetséges kellemetlen következményeket mérlegeli, hanem kezébe veszi sorsa irányítását. A magyar nép történelme szabadságharcok sorozatából áll, ahol mindig a fennálló politikai helyzet tarthatatlansága váltotta ki a tettek szükségét! A francia forradalom kirobbantói messze nem gondolhatták, hogy az általuk elindított Európai tűz ekkora területet érint majd. A Bastille ostroma a feldühödött nép akarata szerint történt. A háttérszervezők nem vettek részt az ostromban. Az igazi bűnösök egyetlen percet sem harcoltak, mindvégig a háttérben meghúzódva figyelték az események alakulását. Amikor veszélyes lett Párizsban tartózkodni, elhagyták a várost, majd az országot is. A rémület minden családba eljutott. A felfordulás óriási volt. A feldühített nép igazságot követelt magának.  Az önkény és terror rendkívüli nyomort idézett elő. Ettől akartak szabadulni az emberek. Az ő nyomorukat kihasználva, a felbujtók célja a hatalom és vagyonszerzés volt. A királyi vagyon újraosztásánál később, elsőként álltak sorba. Amikor elcsendesedtek Párizs utcái, máris fellángoltak más városok, így Bécs és Budapest is. A budapesti események merőben különböztek a Párizsitól. A szabadság és elnyomás ellen felszólaló nemesek egyre több igazhitűt szólítottak meg, élükön Petőfi, aki ugyan nem volt nemes, de habitusa és ékesszólása tüzet gyújtott minden magyar érzelmű ember szívében. Táncsics kiszabadítása indította el az eseményeket, a többi pedig hömpölygött már tovább. Egyre sokasodtak a forradalom mellé állók, a szabadság érzése átjárta a magyar lelkeket. A forradalmi tanács úgy döntött, hogy a habsburg önkénynek véget kell vetni. Eljött az idő, hogy a rabigát lerázzuk magunkról. Messze nem gondolta volna a lenéző bécsi udvar, hogy a magyarok képesek lesznek az önszerveződésre.A trón hosszú idő óta először látszott veszélyben lenni. Elképzelni nem merték, hogy a magyar szív ilyen ellenállásba szerveződik. A hatalmát féltő előkelőségek némelyike kutyaként nyalta ugyan a habsburgok talpát, ám a tüzes virtusú magyar lelkek egybeértek, és erejük tízszerese volt a létszámukhoz mérve. A felszabadult energiák megrémítették és engedményekre késztették a pöffeszkedő habsburgokat! A magyarság szabadságharca messze a történelem legtisztább küzdelme volt. Nem találunk hasonló eseményt a népek történelmében. A Petőfi által vezetett ifjak lángja, messze felülmúlta Párizs nyomora ellen felbujtott tömegeit. A magyarság tiszta ügye kimagasló jele annak, hogy nem érdemes szabadságjogait e népnek korlátozni, mert az nem hagyja magát. Talán ma sem vagyunk messze ettől a pillanattól, annyi különbséggel, hogy ma észrevétlenül igyekeznek jogainktól megfosztani bennünket! A Budapesti események a Bécsitől is különböztek. A Bécsben állomásozó magyar vitézek létszáma miatt  nem lehetett áttörő sikerre számítani, ezért a forradalmi hangulaton kívül Bécsben nem is nagyon történt semmi. A Budapestre hazaérkező katonák adták meg a szervezettség alapjait. Az ő katonai ismeretük adta a szabadságharc vázát. Nem mehetünk el az öreg Bem apó személye mellett. A katonai szolgálatát már befejező veterán harcos, többet adott a magyar szabadságharcnak, mint 1000 más katona együttesen. A Görgeyt ért vádakat pedig el kell utasítani. A fegyverletétel nem volt kérdés. Az orosz túlerővel szemben a katonái életét mentette csupán. Belátta, hogy a felesleges vérontásnak helye nincs. Az ő katonai tehetsége, a haza szolgálatában eltöltött évtizede tiszteletet érdemel. A túlélés érdekében alkut kellett kötni a habsburgokkal. Kényszerű megalkuvás volt ez. Az erősebb katonai hatalom ráerőszakolta akaratát a megfáradt és megtört magyar katonai erőre. Az önkény és terror folytatódott, de az óvatosság mindvégig benne volt a habsburg politikában. A történelmi igazságszolgáltatás – melynek éppen itt lenne már az ideje – a habsburgokkal szemben jogos követeléseket fogalmazhat meg a magyarság javára. A legkevesebb, hogy a habsburgok köztisztelete megtörjön, mert magyarként nem tisztelhetjük elnyomóinkat! A történelem persze kényes a kiadott szemlélet fenntartására, mert korábbi nézőpontját kellene felülírnia, az pedig nehezen megy. Az aradi 13 kapitány kivégzését a leggyalázatosabb emberi bűnök közé sorolhatjuk, melyet valaha is produkált a történelem. Az ő kivégzésük a józan ész minden logikájával szemben állt. A megtorlás kegyetlenségét Haynau tervelte ki, és az ő közbenjárására hirdette ki Ferencz József. A király messze nem tette volna meg, de haynau hajthatatlan volt. Az ő szerepe által a sötét oldal legkegyetlenebb, legbrutálisabb cselekedetét hajtotta végre. A bosszúvágytól ittas gonosznak, a jók pusztítása mindennél nagyobb kielégülést jelentett.  Az aradi hősök soha nem kapták meg azt a tiszteletet, amit igazán érdemelnek. A vesztes szabadságharccal kapcsolják össze, és kevésbé az emberi nagyságukat és magyarságért vállalt életáldozatukat hangsúlyozzák. Itt az idő, hogy minden a helyére kerüljön. Az aradi 13 tábornok halála a mi túlélésünket jelentette. Ezzel csillapodott a gonosz mohó bosszúvágya. Ennek híján még évtizedekig marta volna a magyarság életerejét. Az aradi 13 halála elégtétel volt az enyhüléshez. Az ő életáldozatuk volt az ára, a továbbélők látszólagos nyugalmának. Ők a legkiválóbb és leghősiesebb emberi alakok, akiket a legnagyobb tisztelet illet meg. Nem mehetünk el a közömbösség és a tudatlanság mellett. Méltó megemlékezéseket kell szervezni szerte az országban, az ő tiszteletükre. Az ő haláluk által tarthattuk meg a túléléshez elengedhetetlen életerőnket, és az isteni gondviselés erősebb védettségét!

Áldás a nemzetre!