Vannak fordulópontok az emberiség fejlődésének történetében és most egy ilyen fordulópont kellős közepén vagyunk. Egy olyan szakaszban, ahol a múltban történt események összessége kerül most mérlegre. Az eddigi tetteink mérettetnek meg és lesznek alapjául az új világnak.

Miért is törvényszerű a változás? Az ember, pusztító és kizsákmányoló, minden felett való rendelkezése a világban, beteljesítette sorsát. Az empátia hiánya önmagával és a civilizációjával szemben a kihalás szélére sodorta ezt az embertípust. Nem tudjuk hol kezdődött pontosan, de valahol erőteljes behatás érte az eredendően isteni lényként teremtett emberi létezőt. A hanyatlás folyamatos és gyorsuló volt az elmúlt 3 évezredben. Ma ott tartunk, hogy testi és lelki roncsként éli az ember az életét, egy végtelenségig kiszipolyozott és elidegenített világban. Nem fordulhat már termőre ezzel a gondolkodással a világ, így maradni sem maradhat ez az elkorcsosult emberi faj. A megújulás igénye sokakban megfogalmazódott már, de mindeddig nem kaptak teret és lehetőséget, hogy rendelkezzenek a föld lakóinak sorsa felől. A segítség melyet az új típusú lélekember (jobb szó rá az istenember) megkap az univerzumtól, már fogható jeleiben is. A megváltozott tudatállapotot egy magasabb frekvencia kibocsátásával sikerült áthangolnia a teremtőnek, amiben a szeretet energiái irányítják a döntéseket. Minden szeretetben fogant döntés hasznára válik a földi világnak és ezzel az univerzumnak.

Mi lesz azokkal, akik a magasabb frekvenciára nem képesek áthangolódni? A földi pokol kapujában állnak, és már nincs sok idő, hogy a saját teremtett poklukba éljék létezésük további részét az idők végezetéig. Tetteik megbánására már nincs sok idő, de a teremtő mindvégig megbocsátó és befogadó szeretettel várja eltévedt lelkeit.