Fáradtan nyúltam el kedvenc karosszékemben, és kizárólag pihenésre vágyó testem lazulásának adtam át magam. A lenyugvó nap fénye betöltötte még a szobát. A nyitott ablakon behallatszó madarak csivitelése, kutyáim ártatlan civakodásának zaja is segítette az ellazulást. Rég szerettem volna újra átélni ezt az egyetlen, sokszor oly jelentéktelennek tűnő, most mégis felértékelődött pillanatot. Nem megfelelni, csak lenni. Hallgatni és lélegezni, egyszerűen csak pihenni otthon.  Ez nagyon hiányzott már. Hosszú út állt mögöttem, mindvégig nélkülözve megszokott dolgaim látványát. Magam sem hittem, hogy ennyire tudnak hiányozni. Nap-nap után átsiklottam a csekélynek tűnő részleteken, melyeket megpillantva, mint isteni áldás tértek most vissza életembe. Szelíd mosollyal arcomon, elégedett tekintettel simítottam végig mindent, mely házam eme szegletéből elém vetődött. Emlékek sokasága villant fel, bármerre irányult figyelmem. Története van itt mindennek, - nyugtáztam, a gondolatok pedig egymást kiszorítva máris érkeztek, és a múltat egyre csak pörgették előttem. Egyszerre járt át közben az öröm és bánat, a reménytelen küzdelem és a hála érzése. A mozdulatlan tárgyakból hirtelen az élet áradt felém. Különös volt ez az élmény, így hagytam magam elmélyülni ebben a csodálattal szemlélődő érzésben. Hosszú percekig szegeztem tekintetemet egy-egy irányba, aztán újabb és újabb boldogsággal teli emlék szakadt fel. Gyermekem arcát láttam magam előtt, és a pillanatot, ahogy gyönyörű szemeivel mindannyiszor levett a lábamról. Nyugalom és béke öntött el, szívem csordulásig telt szeretettel. Szemeimből a hála könnyei indultak meg. A létezés puszta öröme járt át. Köszönöm Istenem, - suttogtam magamban, majd a következő pillanatban a felismerés ért tetten: Igen, egy vagyok itt mindennel. Egy vagyok az otthonommal, ahol szívem és lelkem is benne él mindenben. Tompa bizsergés indult fejtetőmből, és csak lassan hullámzott alá, majd csendes zokogásban törtem ki.  A szobában ölelő figyelemmel követte a történéseket minden. Tapintható volt a felismerés pillanatának ereje. Szerettem volna hosszabban átélni ezt a gyorsan átszárnyaló érzést, de pont úgy lett tova, amilyen meglepetésszerűen érkezett. Képtelen voltam szavakba önteni a tapasztaltakat, de tudtam, hogy valami csodálatos dolog történt. Alább hagyott az addig fel-felerősödő zokogás is, és az áttetsző könnyfátyol mögül néztem körbe. A fal mellett feszítő öreg, de még mindig jóvágású szekrény ugyanolyan daccal méregette a körülötte lévőket, ahogy ezt tette korábban is. A kissé kopott, de erős lábú asztal továbbra is büszkén foglalta el helyét a kézi szőttes szőnyeg közepén. Hiába fürkésztem újra és újra a szobát, a szem elől rejtve maradt a változás. Minden bennem zajlott, ott ahol azt senki nem látja.