Láthatatlan ember

Történetek egy bennünk élő világról

Gondolatok a világ keletkezéséről és az ember teremtéstörténetéről

2015. szeptember 02. 11:50 - Kolonics Zoltán

      letoltes_1.jpgA világ keletkezésének misztikus körülményeit ellentmondásokkal teli tudományos álláspontok képviselik. A kezdetekről semmi tárgyi emlék vagy bizonyíték nincs, ezért hipotézisek felállításának sorával rukkol elő a tudomány. Persze nagyon messze járnak az igazságtól, abból az egy okból is, mert a tudomány szemlélete nem akar elfogadni a racionális valóságismereten túli tételeket. Így minden felállított hipotézis egy racionálisnak tűnő, lehetséges keletkezéstörténet, aminek semmi köze az igazsághoz. Pontosan ott nem keresik a megoldást, ahol kellene. Megközelítőleg a biblia teremtéstörténete hasonlít hozzá, de sajnos az sem érthető meg a túlmisztifikált jellege miatt. Egyszerűen elmennek egy fontos tény mellett, és e nélkül lehetetlen megtalálni a világ keletkezéstörténetének kulcsát. Az Atya isteni teremtésrendje valóban rendszerként állt fel a földön. De nem ő teremtette a világegyetemet. Az univerzum kialakulása elválasztható az ember teremtéstörténetétől. A világegyetem nem más, mint egy magas intelligenciájú létező, amely képes a saját életfeltételeit működtetni. A bolygók és csillagok, a sok-sok naprendszer mind része ennek az intelligenciának. Ebből most egy ismert a tudomány számára, amelyben élünk. A világegyetem nem más, mint a legtökéletesebb élő része a mindenségnek. A legmagasabb fejlettségi szinten lévő létezők összessége. Nem teremtette azt senki, hanem a fejlődés részeként alakult ki. Ehhez valóban földi létben számolt évmilliárdok kellettek. A fejlődés harcát megélte ez a típusú létező is, a több ősrobbanásként ismert történet is ide sorolható. A kialakult és letisztult létező mostani formáját évmilliókkal ezelőtt nyerte el. Ebben az intelligenciában működő energiák tiszták és dinamikusak. Folyamatosan pulzálnak és alakulnak. Az energia tölti ki és veszi körbe a mindenséget. Minden ez az energia. Ebben a környezetben indult útnak az isten-ember. Az Atya akarata szerint, minden létező fejlődéséhez szükség van egy környezetre, ahol kitisztíthatja (felfényesítheti) magát, hogy abban az állapotában válhasson a mindenség részévé, amely a legtisztább energiát jelenti. Ehhez bizonyult tökéletesen alkalmas helynek a föld, mely a legcsodálatosabb minőségű energia. A Föld élő és folyamatosan pulzáló, dinamikusan fejlődő bolygó. Ebben a környezetben kapott lehetőséget az első teremtett emberpár. A lélekpár fizikai megjelenése teljes mértékben igazodott a földi életkörülményekhez. Ehhez kizárólag az Atya akaratára volt szükség. Az Atya a legmagasabb intelligenciák közt is a legtisztább minőség. Nem hasonlítható hozzá semmi. Benne van a mindenség és egyben ő maga a mindenség is. A teljes univerzum, annak minden galaxisa, a benne élő minden létező minőséget magába foglalja. A legtökéletesebb intelligens energia, ami valaha létezett. Az ő akarata szerint kapott lehetőséget a fejlődésre a lélek is. Ennek közege a föld-anya. Így lett férfi és női energiák nászával az ember. Tehát az Atya és a Földanya (energia)egyesülésében megszületett az első emberpár. Az ő születésük az Atya áldásával és a földanya gondoskodásával a világegyetem legszebb és legnagyobb csodáját jelentette.

Az Atya később minden földrészt megtermékenyített az emberpárok sokaságával. Nem volt szebb esemény addig a mindenségben. Az ember-lélek küldetése kizárólag megtapasztalás és fejlődés az örök boldogság ölelésében, a földanya szerető gondoskodásában. Semmilyen elfordulás (bűn) nem történt, melyet emlegetnek a teremtéstörténetek. Az emberpárok boldogságban népesítették be környezetüket.

A teremtett energiák, melyek fejlődésük érdekében születtek a földre, pontosan tudták, hogy az Atya tisztelete és a földanya szeretete, minden előtt áll. Nem szegtek meg semmilyen szabályt, pontosan betartották a létezés alapvetéseit. A töréspont - mert ugye volt ilyen, ami miatt most itt tartunk – akkor következett be, amikor alacsonyabb rendű energiák érkeztek a földre, és megtapasztalva a látott csodát, uralmuk alá kívánták vonni ezt a földi paradicsomot. Az alacsonyabb rendű energiák is rendelkezhetnek magas intelligenciával, csupán tisztaságuk és fényük miatt alacsonyabb rendűek. Az ő beavatkozásuk mutatta, hogy rendelkeztek annyi intelligenciával, hogy az isten-ember szeretetteljes életkörnyezetét elfoglalják.

A mesterien felépített módszer annyi volt, hogy néhány isten-ember genetikáját megváltoztatva, saját energiájukkal keresztezve küldték ezeket a’teremtményeket’ a földre. Az isten-ember rájött minderre, és ezzel megkezdődött az első genetika és fajok közötti küzdelem. Az Atya 'látva' mindezt, 'elültetett' néhány ’magot’ (lélekmagot) a sajátjai közt, hogy az isten-emberi minőség magva örökké fenntarthassa és áraszthassa az isteni eredetet. A nép, melyben ezt a MAGot ültette, a MAGy-Ar, és az isteni eredetű öntudatra ébredés magvát hordják magukban. Ők azok, akik minden küzdelem célpontjai azok számára, akik a sötét oldalon állnak.

Az újkori történelemnek ezt titkolnia kell, mert ennek pontosan az ellenkező vonulatát kívánják fenntartani. Sajnos a többség nem mentes a genetikai fertőzéstől, így búvó patakként kell működnie ma az isten-emberi minőségnek. Ez a rövid összefoglalója a világ keletkezésének és a mai állapotok okainak, ahogy azt én látom. Ezért fontos minden ’mag’ ébredése a világban - mert az idő szerencsére szerte a világban szétszórta ezt a magot -, hogy végre helyreállhasson az Atya akarata szerinti ’ős-isteni-rend.

 

Szólj hozzá!

A bölcs tölgy üzenete.

2015. augusztus 27. 11:16 - Kolonics Zoltán

tolgy.jpgHarmatos vízcseppek gördültek alá az óriás tölgy nagy leveleiről. Hosszasan hulltak a magas fáról, amíg földet nem értek.  A nap sugarai beszűrődtek a fa lombjai közt és lassan elérték az erdő mélyén elterülő avart.  A fényre megmozdult minden, életre kelt az erdő. Az esőcseppek elcsendesedtek, befogadta őket a szomjazók sokasága. Megérkezett az első madárfütty és vele tartott mindenki az ő boldogságában. Én is elhagytam menedékemet, és óvatos léptekkel, nyitott szemlélődésben haladtam az ösvényen. Szelíden egyenesedtek a fűszálak mellettem. Szorgos hangyahad indult hódító útjára. Néhányan közülük a fűszálak tetejéről hörpintettek még egyet a harmatból. A kidőlt, korhadt fa tövében hízott nagyra egy pöfeteg, örvendezett a kiadós csapadéknak, miközben egy tarka lepke szárította magát a gomba kalapján. Kergetőzve érkeztek társai, és gondtalan repültek tovább a nyár színeiben pompázó lepkék. Apró reccsenések hallatszottak a távolból, az állatok is megindultak.  Előbújtak hát menedékükből az erdő lakói a frissítő zápor után. Egy mókus hívta fel magára a figyelmet, játékos tekintettel követte utamat. Engedte, hogy hosszasan méregessem. Megálltam. A fa törzse mögött el-eltűnt az aprócska állat. Tán fogócskázni vagy inkább bújócskázni volna kedve, - tűnődtem. Társaságunkat egy nagy testű madár zavarta meg. Egy vércse foglalta el gallyakból rakott fészkét a fa tetején. Amíg e sólyomcsalád tagját figyeltem, szem elől tévesztettem kedves barátomat, a mókust. Az erdő és az ég határán maradt tekintetem. A lombok fölül elhúzódtak már a felhők, a nap akadálytalanul áraszthatta fényét. Akkor az ösvény, mint egy fénykapu, úgy rajzolódott ki előttem. Hívogatott az út, én pedig békésen haladtam rajta. Lépteimben erő volt, csak lábaim tudták, hová tartok. Körülöttem bokrok hajoltak a fényes útra, kísérve minden lépésem. A víz mosta ösvény óriásköveket kerültetett velem. Meredek kaptatók kanyarogtak egymást követően, szapora légzésem jelezte a kihívást. Az emelkedők oldalában kapaszkodó fák tisztelettel figyelték erőfeszítésem. Erő áradt belőlük, bíztattak a haladásra. Egyszerre húzott és tolt valami addig a pillanatig, amíg egy széles irtáshoz nem értem. Körbenézve megakadt a tekintetem egy majd’ az égig nyújtózkodó, szelíd méltósággal magasodó tölgyfán.

- Jöjj közelebb – szólított meg a fa, mintha várta volna már érkezésem. Óvatosan közelítettem egészen a fa tövéig, ahol óriás gyökerei a föld fölül indultak a mélybe. Közelebbről még hatalmasabbnak tűnt az átölelhetetlen szélességű törzsétől. Mindkét tenyeremet a mély barázdákkal teli, kissé szúrós kéregre helyeztem, és átéreztem az öreg fában élő fájdalmat. Szinte elállt a lélegzetem, olyan erősen hatott rám a szomorúsága. Szívem elszorult és az együttérzés előcsalta könnyeimet. Honnan és hogyan? –értetlenkedtem magamban egy pillanatig, aztán megkérdeztem, mintha a legtermészetesebb dolog lenne, hogy egy fával beszélgetek. - Mi bánt ennyire öreg tölgy? Tán nem is reméltem igazán választ, a fa azonban megszólalt.

– Öreg vagyok és sokat láttam. Itt élek nemzedékek óta, a bölcsek között is a legbölcsebbnek tart itt engem mindenki. Szomorúan kell látnom pusztulásunkat, amit az emberek mohósága és mérhetetlen önzősége okoz.

– Folytasd, kérlek! – vágtam közbe.

– Mi fák, az idők kezdete óta élünk együtt mindenkivel, így az emberekkel is. Erdőként menedéket adtunk a hozzánk fordulóknak. Befogadók voltunk, és az erdő javait örömmel osztottuk meg mindennel és mindenkivel.

– Mi történt? – kíváncsiskodtam.

– Látod magad körül ezt az irtást? Ez csak a kezdet. Amióta az embernek fontosabb az egyéni haszon megteremtése, mint egy élet- és létközösség fenntartása, azóta sorvad a világ, és vele sorvadunk mi is. Minden ésszerű magyarázaton felül van ez az önpusztító, önző viselkedés. Az együttélés szándéka és az együttérzés már nyomaiban sincs meg az egymásra is irigykedve tekintő, hasznot hajszoló emberben. A saját boldogulása előbbre való mindennél és mindenkinél.

– De hát én is ember vagyok! Miért mondod ezt nekem? – kérdeztem.

– Mert téged látva van remény, drága emberbarátom. – nyugtázta a bölcs tölgy.

– Ezt nem értem! – vontam össze a szemöldököm.

– Tudod, amikor beléptél az erdőbe, mi azonnal megéreztük, hogy a te szívedben szeretet lakozik. Tiszta a lelked és nemes a szándékod. Nincs benned ítélkezés, harag és nem gyűlölködsz, ahogy azt ma a legtöbben teszik. Kihunyt belőled minden önző vágy, rábíztad magad Istenre, ahogy mi is,…és ez reményt ad nekünk!Ezért vezetett az erdő hozzám.

– Mit kérsz tőlem, drága bölcs tölgyfa? – kérdeztem döbbenten.

– Arra kérlek, hogy vidd el az üzenetet az embereknek, és segíts szeretetet gyújtani szívükben, hogy az ember újra barátságot kössön önmagával és a természettel, hogy megváltozhasson a világ!

            Egy ideig némán álltam az égig érő tölgyfa alatt. Igyekeztem feldolgozni a történteket. Az elhatározás néhány pillanat múlva meg is született bennem. Ki nem mondott ígéretemmel felnéztem az öreg tölgyre, és szerető, óriás-öleléssel tettem fogadalmat előtte. Búcsúzásul körbejártam a bölcs fa széles törzsét, tenyeremmel végig simítva azt, és elindultam vissza az ösvényen, hogy a bölcs tölgy üzenetét elvigyem az embereknek.

Szólj hozzá!

Emberi evolúció

2015. július 30. 18:37 - Kolonics Zoltán

A szeretet útján

            Vannak fordulópontok az emberiség fejlődésének történetében és most egy ilyen fordulópont kellős közepén vagyunk. Egy olyan szakaszban, ahol a múltban történt események összessége kerül most mérlegre. Az eddigi tetteink mérettetnek meg és lesznek alapjául az új világnak.

Miért is törvényszerű a változás? Az ember, pusztító és kizsákmányoló, minden felett való rendelkezése a világban, beteljesítette sorsát. Az empátia hiánya önmagával és a civilizációjával szemben a kihalás szélére sodorta ezt az embertípust. Nem tudjuk hol kezdődött pontosan, de valahol erőteljes behatás érte az eredendően isteni lényként teremtett emberi létezőt. A hanyatlás folyamatos és gyorsuló volt az elmúlt 3 évezredben. Ma ott tartunk, hogy testi és lelki roncsként éli az ember az életét, egy végtelenségig kiszipolyozott és elidegenített világban. Nem fordulhat már termőre ezzel a gondolkodással a világ, így maradni sem maradhat ez az elkorcsosult emberi faj. A megújulás igénye sokakban megfogalmazódott már, de mindeddig nem kaptak teret és lehetőséget, hogy rendelkezzenek a föld lakóinak sorsa felől. A segítség melyet az új típusú lélekember (jobb szó rá az istenember) megkap az univerzumtól, már fogható jeleiben is. A megváltozott tudatállapotot egy magasabb frekvencia kibocsátásával sikerült áthangolnia a teremtőnek, amiben a szeretet energiái irányítják a döntéseket. Minden szeretetben fogant döntés hasznára válik a földi világnak és ezzel az univerzumnak.

Mi lesz azokkal, akik a magasabb frekvenciára nem képesek áthangolódni? A földi pokol kapujában állnak, és már nincs sok idő, hogy a saját teremtett poklukba éljék létezésük további részét az idők végezetéig. Tetteik megbánására már nincs sok idő, de a teremtő mindvégig megbocsátó és befogadó szeretettel várja eltévedt lelkeit.

Szólj hozzá!

Népességcsökkenés mesterségesen?

2015. július 30. 18:35 - Kolonics Zoltán

Azt az elhatározást, melyet a világ legnépszerűbb embereinek néhánya kezdeményezett és úgy tűnik komoly támogatókkal valóra is váltanak, minden idők legbrutálisabb tömeggyilkosságaként értelmezhetjük.

A történet egy emlékmű felállításával kezdődik egy texasi birtokon. Az kőtábla felirata szerint a világ népességét fél milliárd alatt kell tartani.

A kezdeményezők szerint a véges földi erőforrások szűkössége miatt van minderre szükség. Ez értelmetlennek tűnő, és figyelmet nem érdemlő hír lehetne, ha egyre több forrásból nem hallanánk naponta, hogy milyen pusztítások söpörnek végig a világban, súlyos emberéletek áldozatával. Az egyre több járvány, a természeti katasztrófák és háborúk sora jelzi, hogy valami biztosan nincs rendben.

Valóban lenne egy titkos terv arra, miként tartsák az emlékművön megjelenő 0,5 milliárd alatt a föld lakosságát?

letoltes.jpg

Szólj hozzá!

Kaland

2015. július 30. 17:45 - Kolonics Zoltán

Indul és mintha soha véget nem érne, pörgeti minden pillanatát. Színek és szintek szárnyalnak a képzelet hátán. A körforgás részeként élsz és létezel a mindenségben, és gyűjtőd a földi mannát.  Elfogadsz és elengedsz, ez minden, ami a végén marad. Bölcsek hagyatékát éled. Ez a nagy kaland, maga az Élet.

Szólj hozzá!

OTTHON

2015. július 30. 17:45 - Kolonics Zoltán

Fáradtan nyúltam el kedvenc karosszékemben, és kizárólag pihenésre vágyó testem lazulásának adtam át magam. A lenyugvó nap fénye betöltötte még a szobát. A nyitott ablakon behallatszó madarak csivitelése, kutyáim ártatlan civakodásának zaja is segítette az ellazulást. Rég szerettem volna újra átélni ezt az egyetlen, sokszor oly jelentéktelennek tűnő, most mégis felértékelődött pillanatot. Nem megfelelni, csak lenni. Hallgatni és lélegezni, egyszerűen csak pihenni otthon.  Ez nagyon hiányzott már. Hosszú út állt mögöttem, mindvégig nélkülözve megszokott dolgaim látványát. Magam sem hittem, hogy ennyire tudnak hiányozni. Nap-nap után átsiklottam a csekélynek tűnő részleteken, melyeket megpillantva, mint isteni áldás tértek most vissza életembe. Szelíd mosollyal arcomon, elégedett tekintettel simítottam végig mindent, mely házam eme szegletéből elém vetődött. Emlékek sokasága villant fel, bármerre irányult figyelmem. Története van itt mindennek, - nyugtáztam, a gondolatok pedig egymást kiszorítva máris érkeztek, és a múltat egyre csak pörgették előttem. Egyszerre járt át közben az öröm és bánat, a reménytelen küzdelem és a hála érzése. A mozdulatlan tárgyakból hirtelen az élet áradt felém. Különös volt ez az élmény, így hagytam magam elmélyülni ebben a csodálattal szemlélődő érzésben. Hosszú percekig szegeztem tekintetemet egy-egy irányba, aztán újabb és újabb boldogsággal teli emlék szakadt fel. Gyermekem arcát láttam magam előtt, és a pillanatot, ahogy gyönyörű szemeivel mindannyiszor levett a lábamról. Nyugalom és béke öntött el, szívem csordulásig telt szeretettel. Szemeimből a hála könnyei indultak meg. A létezés puszta öröme járt át. Köszönöm Istenem, - suttogtam magamban, majd a következő pillanatban a felismerés ért tetten: Igen, egy vagyok itt mindennel. Egy vagyok az otthonommal, ahol szívem és lelkem is benne él mindenben. Tompa bizsergés indult fejtetőmből, és csak lassan hullámzott alá, majd csendes zokogásban törtem ki.  A szobában ölelő figyelemmel követte a történéseket minden. Tapintható volt a felismerés pillanatának ereje. Szerettem volna hosszabban átélni ezt a gyorsan átszárnyaló érzést, de pont úgy lett tova, amilyen meglepetésszerűen érkezett. Képtelen voltam szavakba önteni a tapasztaltakat, de tudtam, hogy valami csodálatos dolog történt. Alább hagyott az addig fel-felerősödő zokogás is, és az áttetsző könnyfátyol mögül néztem körbe. A fal mellett feszítő öreg, de még mindig jóvágású szekrény ugyanolyan daccal méregette a körülötte lévőket, ahogy ezt tette korábban is. A kissé kopott, de erős lábú asztal továbbra is büszkén foglalta el helyét a kézi szőttes szőnyeg közepén. Hiába fürkésztem újra és újra a szobát, a szem elől rejtve maradt a változás. Minden bennem zajlott, ott ahol azt senki nem látja.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása